10 évesen kombájnt, 30 évesen beszerzési osztályt, 40 évesen céget vezetett. Sokakkal együtt végigküzdötte a magyar piacgazdaság vajúdását, ott volt a magyar cukoripar végnapjaiban és a hazai beszerzési szakma bölcsőjénél. Közben kerülgetett tankcsapdát Horvátországban, adott el borsót Japánba, és vásárolt óvszert a MOL-nak. Sikeres és elismert menedzserként döntött úgy, hogy hátrahagyja a biztos, jól fizető pozíciót, hogy vállalkozóként valósítsa meg céljait. Szabó Ákost, a Fluenta Europe Kft. ügyvezetőjét az idáig vezető útról faggattuk az életútinterjú II. részében. (A kezdeteket az I. részben elevenítettük fel.)
Az interjú előző részében elértünk a délszláv háborúig. Elég eseménydús idők voltak ezek.
Igen. Belgrádban például konkrétan kirabolták a cég kamionját, több száz tonnányi cukornak veszett nyoma. Csődbe is ment a vállalat. Persze, aki Baranyában élt, az jól tudta, mi történik. Eszéket ugye sokáig lőtték, én pedig nem is laktam messze. Gyakran megesett, hogy hallottam a tüzérségi lövéseket. Ekkor kimentem az erkélyre, megnyaltam az ujjamat, hogy honnan fúj a szél. Ha délről fújt a szél, akkor visszafeküdtem, ha északról, akkor irány a mindig megtankolt kocsi és indulás.
Miért?
Ha délről fújt, akkor tudtam, hogy csak a hangot hozza a szél, nem pedig azért, mert közel vannak. Ha nagyon lőttek, akkor lehetett látni az ég alján a sárgás foltokat, torkolattüzeket. Annak idején jártam Eszéken is, elképesztő volt látni a szétlőtt várost. Volt olyan eszéki kolléga, aki mesélte, hogy amikor visszament a riadó után dolgozni, egy repeszt talált a monitor mellett. Ha épp dolgozik, akkor a hátába fúródik. Nagyon kemény időszak volt ez.
Akkoriban történt az is, hogy mentünk nyaralni a családdal, ismerős utakon, így gondoltam rövidítek egyet. Akkor már béke volt, ezért is volt finoman szólva is meglepő, amikor felbukkantak a sárkányfogak (vagyis harckocsi-akadályok - a szerk.). Át lehetett köztük menni, de nagyon megijedtünk. Hátul a gyerekek, ott az egész család, mi lesz ha most megfordulok? Utánunk lőnek. Inkább lassan tovább mentem, amig meg nem láttam az UN feliratot. Fellélegeztünk, ez az ENSZ.
A '90-es éveket szinte végig a mezőgazdaságban töltötted.
Igen, ezt követően elmentem sales-ezni az Alfa Laval Agri nevű céghez, itt tejiparral foglalkoztak. Tehát itt is értékesítés volt, a külkereskedelmet viszont kvázi elengedtem. A cégnél voltunk ebben a pozícióban öten, mindenki kapott egy országrészt, amelyért felelős volt. Nekem Dél-Magyarországot osztották ki. Rengeteget kellett utazni, azokban az években iszonyatosan sokat autóztam, szinte az országúton éltünk. Minden héten legalább négy tank benzint elégettem.
Sales support manager volt a hivatalos megnevezésünk, tehát mi nem adhattunk volna el közvetlenül, ám a helyi területi képviselők nem álltak a helyzet magaslatán, így tulajdonképpen mi intéztük az értékesítés nagy részét. Mi adtuk ki az ajánlatot, mi tárgyaltunk, ők pedig a végén lebonyolították. Abból a szempontból izgalmas volt, hogy akkor kaptam először céges autót, akkor volt először az életben mobiltelefonom, amely az autóba volt beépítve. A Benefon legdrágább modelljét kaptuk, ami a legnagyobb teljesítményű volt, mert akkor még ritkák voltak a tornyok. A készüléket ki lehetett venni, és el lehetett távolodni a kocsitól 100 méterre. Ez akkor nagy dolognak számított, de rettenetesen költséges is volt.
A készükék 190 ezer forintba került tehát a szolgálati autó árának a 10 százalékába. Talán kevesen emlékeznek rá, de akkor még a fogadott hívásokért is kellett fizetni. A telefonszámlám olykor elérte a 60 ezer forintot is – ennyi volt a fizetésem is.
Ez azért elég szabad életet jelentett, nem?
Látszólag igen, de igazából mégsem. Az, hogy kora reggel elmész és késő este érsz haza, családos emberként már nem volt olyan kényelmes. Szállodában aludni pedig utáltam. Ugyanakkor a munkát nagyon szerettem, rengeteget tanultam itt. De volt egy pont, amikor döntenem kellett, hogy hogyan tovább.
Volt egy balesetem Hódmezővásárhely és Szeged között. Előző este nagyon későn jöttem haza, másnap hajnalban fölkeltem, fáradt voltam. Nem történt semmi komolyabb sérülés, de mégis mélyen elgondolkodtatott. Világos volt, hogy én voltam a hibás, és az is, hogy ha kipihentebb vagyok, nem követek el egy ennyire primitív hibát. Kiszálltam a kocsiból, és akkor azt mondtam: ok, ez ennyi volt, ez a meló sírba vezet, ha nem hagyom abba.
És elkezdtél gondolkodni a folytatáson.
Igen. Elkezdtem böngészni a HVG-ben az álláshirdetéseket. Az egyik, cukorgyárakat működtető cég keresett beszerzési vezetőt. Ez a szakma akkor még itthon gyakorlatilag nem létezett, de azért jelentkeztem. Érdekes interjú volt. Olyan kérdéseket tettek fel, amikre eleve nem tudhattam a választ. Mekkora a cég, mekkora a forgalma, mekkora a beszerzési forgalma, miket vesznek, ilyesmik. Ma már ezeket a neten simán megnézzük, de akkor nem találhattál ilyen infót szinte sehol. Úgyhogy jobb híján becsült számokat mondtam, amit ott matekoztam ki. Végül egyik esetben sem tévedtem sokat, sőt, mint kiderült, annyira jó válaszokat adtam, hogy ők ilyennel még sosem találkoztak. Ebben nyilván részben a mérnöki tanulmányok, részben a tapasztalat segített sokat. Úgyhogy fel is vettek.
Nyilván segített az is, hogy én akkor már a Közgázra jártam, amit még a sales-es munkám mellett kezdtem el. A főnökömnek nem is tetszett, hogy munka mellett tanulok, de ragaszkodtam hozzá. Ebben nem voltam hajlandó kompromisszumot kötni, úgyhogy végül elfogadta.
Az új pozíciódban átkerültél az értékesítésről a "másik oldalra", most már neked kellett beszerezned. Nagyon furán hangzik mai szemmel, de jól értjük, hogy akkoriban ez nem is volt külön ágazat?
Hiánygazdaságból indulunk el '90 előttről. Ebben a beszerzői funkció arról szólt, hogy van egy hiányod és van egy Barkasod, amivel végig járod az összes raktárat, és próbálod felhajtani a hiányzó terméket. Ebben a világban senki nem foglalkozott azzal, hogy hogy lehet ezt olcsóbban beszerezni. Örültél, ha találtál valamit.
Akkor a multik magyar leányvállalatai hozták be ezt az üzleti kultúrát?
Lényegében igen. Ahová elmentem dolgozni, az egy francia-olasz cégcsoport volt. Náluk ez már bevett szakma volt, és látták, hogy itthon nagyon nagy költések vannak beszerzési oldalon, ezért hozták létre itt is ezt a pozíciót.
A nyugati cégek akkoriban Magyarországon drágábban adtak el egy tételben nagyobb volumeneket, holott a normál közgazdasági elvek szerint a nagyobb mennyiségre nagyobb diszkont jár. Ők viszont nagyobb tételeket adtak el drágábban, mint a saját hazájukban.
Hogy volt ez lehetséges?
Itthon akkor ezt még egyszerűen nem értették a magyar vezetők, hogy ezt hogy kell jól csinálni. Ennél a cégnél egy év alatt olyan számokat produkáltam, amit még a vezetők is alig akartak elhinni. Pedig semmi mást nem tettem, mint komolyan vettem a beszerzési területet.
Jellemző történet volt, amikor pályáztattam egy tételre, és egy agilis vállalkozó nagyon meg akarta nyerni, de nem ő adta a legjobb ajánlatot. A beszerzés lezárása után teljesen ki volt akadva, hogy ő ezt nem hiszi el, ilyen nincs, ennyiért nem lehet az adott tételt eladni, itt valaki biztosan hazudik. Bő fél év múlva beviharzott az irodámba, hogy megköszönje nekem a segítséget. Nem értettem, miről beszél. Aztán elmondta, mennyire hálás nekem, mert tőlem látta, hogy ezt a terméket ennyiért is meg lehet venni. Addig elhitte, hogy ezt külföldről csak sokkal drágában lehet vásárolni. Azóta ő is máshogy tárgyal az importőrrel, így a forgalma a kétszeresére nőtt.
Ekkoriban az arbitrázsban nagy lehetőségek voltak, aki ezt jól ki tudta használni, annak nagyon ment az üzlet.
Említetted, hogy cukorgyártással foglalkozott a cég. Ez elég vad korszaka volt a magyar mezőgazdaságnak, és ennek az iparágnak is.
Igen, akkor voltak kialakulóban az új struktúrák. Voltak üzemek, amelyek nyilván halálra voltak ítélve. Erről egyébként annak idején a sajtóban is sokat cikkeztek, és kevesen értették, mi miért történik. Én azt gondolom, hogy egyszerűbb lett volna az őszinte kommunikáció: a cukorrépából készített cukor a napóleoni háborúk idején honosodott meg Európában, méghozzá a Napóleon által felállított nagyon magas védővámok jóvoltából, amelyek ellehetetlenítették a cukornád behozatalt. Ez már akkor sem volt versenyképes. Ahhoz, hogy egyáltalán rentábilis legyen, mindig kellett valamilyen állami szubvenció.
Ráadásul a magyar éghajlat miatt hazánkban egy cukorgyár egy hónapot megy, 11 hónapot áll. Ezzel szemben Brazíliában a cukornád három évig úgy nő, hogy egy évben 10 hónapon keresztül arathatod, és gyakorlatilag utána kell egy új telepítést csinálnod. A gyárak állásideje tört része az itteninek. Mi ezzel teljesen versenyképtelenek vagyunk. A magyar cukorgyártás javarészt emiatt ment tönkre.
2001 elejétől aztán már a MOL-nál találunk.
Ezt a pozíciót is egy HVG-s hirdetésben találtam. Amúgy elég későn jelentkeztem, a csapat már készen volt. Sokáig mindenki azt hitte, azért vettek fel, mert a főnök haverja vagyok. Pedig egyszerűen csak azért, mert volt már tapasztalatom a beszerzés terén.
Én két területet kaptam meg: az IT-t és az „ezer apró cikket”, ahogy mi hívtuk. Ide tartozott minden, ami nem olaj. Például a WC-papír és a gumióvszer.
Gumióvszer?! Miért vásárol a MOL gumióvszert?
Azért, mert a százhalombattai laborban a kenőolajok érzékszervi vizsgálatát nem csupasz kézzel kellett elvégezni, hanem gumikesztyűben. Na most a gumikesztyű túlzottan vastag volt ahhoz, hogy valójában érezzék, hogy milyen az olaj, ezért gumióvszert vásároltunk, mert az ugye sokkal vékonyabb.
Azért arra a pillanatra kíváncsiak lettünk volna, amikor bejelentkeztetek azzal, hogy „üdvözlöm, a MOL Zrt.-nek vennék 1300 darab gumióvszert”.
Igen, az vicces lett volna, de szerencsére jóval kevesebbet kellett venni.
Akkor gyakorlatilag minden olyasmit ti rendeltetek a beszerzésnél, ami nem a termeléssel kapcsolatos.
Így van. Az akkori volumenek mellett ez egy 30 milliárd forintos költést jelentett, amiből ha a felét „láttam”, a többire egyszerűen akkor még nem volt ráhatásunk.
Eltűnt?
A korábbi munkahelyeimen teljesen kontroll alatt tudtam tartani a tevékenységet, itt viszont az volt az igazi kihívás, hogy ez a cég olyan hatalmas, hogy egyszerűen képtelenség átlátni. Rengeteget tanultam ebből is.
Voltak viszont olyan jelenségek, amelyek arra késztettek, hogy elkezdjek gondolkodni a hogyan tovább-on. Kaptunk egy új főnököt, akinek egész más elvárásai voltak, mint a korábbinak. Ekkor elég világossá vált számomra, hogy ennek a történetnek részemről a közeljövőben vége lesz.
Milyen alternatívák voltak?
Ami azt illeti, nem sok. Akkor az országban összesen még egy enyémhez hasonló pozíció volt a MATÁV-nál, ezt egy jóbarátom töltötte be. Felmerült opcióként, hogy külföldre költözünk, de ehhez nem nagyon volt kedvünk.
Ugyanakkor ez volt az az időszak, amikor az elektronikus és informatikai eszközök elkezdtek csiszolódni, és ezeket fokozatosan bevezettük a MOL-nál is. Ebből kezdett körvonalazódni egy későbbi vállalkozás lehetősége. De amikor ezt egy kollégám először felvetette nekem, még kinevettem: minek mennék én el vállalkozónak, ha van egy remek állásom, amivel elégedett vagyok? Aztán ahogyan a fentiek miatt ez kezdett megváltozni, úgy változott a hozzáállásom is.
Későbbi alapító-társam a Matáv egyik leányvállalátánál dolgozott, amelyet több nagy cég alapított közösen egyfajta korabeli startup-ként. A cég megbukott, de volt egyetlen sikeres termékük, az elektronikus aukció. Ez akkoriban kezdett teret nyerni a beszerzésben, így jött az ötlet, hogy ezen a vonalon induljunk el. Rettenetesen alultőkésítettek voltunk, de felgyűrtük az ingujjat, készítettünk egy üzleti tervet és 2003-ban belevágtunk a Electoolba.
Interjúsorozatunk hamarosan folytatódik. Olvassa el az első részt is.